Julio César González–Erdei Zsolt WBO-félnehézsúlyú vb-címmérkőzés

Bokszszimfónia 12 tételben

L. PAP ISTVÁN és MONCZ ATTILA helyszíni jelentése NS, 2004-01-18

A WBO jelenlegi félnehézsúlyú világbajnoka nyugodtan, remek hangulatban aludt, nyoma sem volt rajta a feszültségnek. Korán, frissen ébredt, megreggelizett, majd a következő órákban sétált egy kiadósat az edzőjével. Hogy kiről van szó?

Erdei Zsolt (balra) okos, taktikus és erôteljes bokszot mutatott be (Fotó: Danis Barna) Ezt a karlsruhei szombat délelőttjén még nem lehetett tudni, ám mind Julio César González, mind Erdei Zsolt napja így kezdődött, túl nagyot nem tévedhettünk. A mexikói címvédő a Hotel Renaissance halljában érzelemmentes arccal, lassú, ragadozóra emlékeztető léptekkel járt-kelt, és nem rejtette véka alá, hogy nincs kész haditerve az estére, a kihívó harcmodorától teszi függővé, miként viselkedik a ringben. "Megvárom, Erdei támadólag lép-e fel, vagy kivárásra játszik, és a taktikát ehhez igazítom. Úgy érzem, nem érhet meglepetés, minden létező variációra lesz ellenlépésem. Az övet pedig természetesen viszem vissza Mexikóba" – mondta a világbajnoki cím védője. Erdei a SAS Radissonban egyebek mellett a WBO-supervisor Kovács István társaságában múlatta a mérkőzésig kínos lassúsággal vánszorgó időt, Fritz Sdunek edzővel még egyszer végigzongorázták az esti tennivalókat, majd egy Németországban közölt újságcikk fölé hajolt Kokó és Madár. "Mivel Zsolti az írás jelentős részét egyáltalán nem értette, kizárható, hogy azt nyilatkozta, amit leírtak, egy részét még én is csak nagy nehezen fejtettem meg" – minősítette a bulvárlapban megjelenteket Kovács István. Aki egyébként sokadikként hívta fel a figyelmet arra, hogy Erdei már-már természetellenesen nyugodt, akárcsak a mérlegeléskor volt, különösebb szabályismertetésre sem volt szüksége, mint például Szegeden, amikor az interkontinentális bajnoki övét védte meg. "Egyfelől azt mondom, hogy nincs veszítenivalóm, másfelől viszont tudom, hogy mennyire sokat nyerhetek. Nem hagyom kizökkenteni magam a saját tempómból, nagyon bízom benne, hogy ez sikerülni is fog" – ezek már a González skalpjára vadászó Erdei szavai. González mindenesetre mindössze egyetlen vereséget számlált a január 17. előtt megvívott meccsei közül, nem is akárkitől, hanem Roy Jones Juniortól kapott ki, tőle is csak tizenkét menetben. (Az egy másik kérdés, hogy háromszor volt padlón, és az amerikai úgy játszott vele, mint macska az egérrel.) Ha pedig már a dátumnál és az isteni Roynál tartunk: a nehézsúlyban is villogó félnehézsúlyú király egy nappal korábban, pénteken töltötte be 35. életévét, az Erdei elleni meccs napján pedig egy nála is nagyobb egyéniség, az utolérhetetlen Muhammad Ali ünnepelte a hatvankettediket. Egyikük sem Karlsruhéban, persze. Hogy a WBO félnehézsúlyú koronájáért zajló összecsapás végén ki ünnepelhet, azt ekkor még csak sejteni sem lehetett, ugyanakkor feltűnően bizakodó hangulatban volt mindenki, akinek köze volt Erdei Zsolt felkészüléséhez. A rendkívüli unalmasságú felhozó program sosem akart véget érni, ám a televízió azért nagy úr, hogy 20.45-kor végre felhangozzanak a bevonulózenék, a magyar és a mexikói. Eljött az igazság pillanata. A gyôztes köszöni a buzdítást „Karácsonykor nem tudtam megölelni a családomat… – kezdte nyilatkozatát az újdonsült világbajnok elcsukló hangon az RTL Klub élô adásában. – Úgyhogy most legelôször is szeretteimet fogom megölelni. Az utolsó két menetben be kellett osztanom az erômet, ami sikerült is. A hatodik menetben, úgy érzem, holtpontra kerültem, de a következôben átestem rajta. Láttam, az ellenfelem fáradtabb volt, mint én, ez adott pluszerôt nekem. Tudtam, hogy González nagyon jó bokszoló, azt hiszem, önmagáért beszél, hogy megverte Michalczewskit. Most már bevallhatom, a meccs elôtt nagyon féltem a vereségtôl, elsôsorban nem a fizikai fájdalomtól, hanem a lelkitôl. A felkészülés során azonban a családom mindig meg tudott nyugtatni, mindent megbeszéltem a nôvéremmel és a szerelmemmel, Arabellával. Mindenkinek köszönöm a buzdítást.” Persze, az időt nem lehetett megállítani, valahogyan csak elteltek a González–Erdei csatáig hátralévő percek, és amikor felcsendült a "Szállj el, kismadár!" című Republic-dal, már biztos volt, az oly fontos mérkőzés következik. Madáron most már látszott a feszültség, de úgy tűnt, nem "nyomja agyon" a teher. Volt ereje mosolyogni, csókot dobni a kedvesnek, Arabellának, aztán jó ideig ez volt az utolsó vidám mozdulata. Elvégre egy világbajnoki címmérkőzésen nem illik tréfálkozni! Erdei ennek jegyében az első perctől tökéletesen összpontosítva, a taktikát betartva bokszolt. Ballal okosan megelőzgette a mexikóit, aki inkább testen próbált meg válaszolni, rosszabb hatékonysággal, de tudtuk, semmiképpen sem szabad őt leírni. Egyrészt, mert világbajnok, másrészt, mert Dariusz Michalczewski ellen ugyanígy kezdett. Arra azonban ő sem számíthatott, ami következett. A második menet elején ugyanis egy Erdei-jobb robbant fel a fején, majd jött egy kisebb magyar roham. Már-már Pérez-effektust éreztünk (akkor egy ilyen támadás után kapta el a hév, és ütötte ki magát a végére kondicionálisan), azonban Sdunek edző első "Fel a fedezéket!" utasítására visszaállt, feltette a kezét, és várta a mexikóit. Jött is González, fejjel, ököllel, majd visszahőkölt, hiszen a feje tökéletes célpont volt az ekkor kontrázó Erdeinek. A változatosság kedvéért ezután az elhajlásokból láttunk rövidebb bemutatót, González néhány közbeütése ugyan ült, összességében azonban továbbra is a mi fiúnk irányított. Érezte ezt a közönség is, ekkor már egyre gyakrabban és hangosabban szólt a magyar tábor, ha így folytatódik, lassan a "Hajrá, Madár!" rigmust megtanulhatja Németország. A három megnyert menetet követően beiktatott némi pihenőt, azért már ne őt feddjük meg, hogy González nem tudott élni az alkalommal. Próbált ugyan találni, talált is néha, de a pontozókban sokkal mélyebb nyomot hagyott Madár néhány kósza, ugyanakkor kőkemény és pontos jobbhorga és -egyenese. Egy olyan Erdeit láthatott ekkor a közönség, akit már régen szeretett volna. Ez nem a tamperei Eb-n Ribacot ripityára verő Erdei volt (sokak szerint az volt élete eddigi meccse), ez egy másik Erdei volt. Ez egy tanári, a boksz minden műfajában kimagaslót alkotó Erdei, aki ha kellett, elhajolt, ha kellett, ütött, ha kellett, védekezett. Most nem kellett hibát keresni a bokszában (biztosan lehetett volna, de minek?!), most élvezni kellett az előadást. Valahogyan ez nem olyan mérkőzés volt, amelyen untuk volna azt, hogy hárompercente ugyanaz a lemez kerül a lejátszóba. Ugyan a menetek előrehaladtával már lassabban forgott a lemez, de szerencsére a dal ugyanaz maradt, és ami a legfontosabb, az előadója is. Erdei tökéletesen kontrollálta az eseményeket, González egy idő után már a fejelésekkel is megpróbálkozott – mindhiába. Az egyébként sérülékeny Erdeiben nem tudott kárt tenni. Aztán pedig ettől is elment a kedve. Elvették. Lehet, hogy a boksztól is. Egy világbajnokot ennyire nem szoktak megverni tizenkét menetben. Sőt, majdnem csak tizenegy lett belőle, az utolsó előtti felvonás végén ugyanis Madár valami csodás finist mutatott be, és ha van még néhány másodperc, González talán a padlón fejezi be. Nem ott fejezte be, meglehet, azért, hogy tizenkétszer három percig tartson a varázslat. 118:110, 117:111, 118:110. Damit neuer Weltmeister… És ekkor már üvöltött a közönség. A neuer volt a kulcsszó. Az új. A WBO új világbajnoka. Erdei Zsoltnak hívják.

Képeket a találtok a képtárban sport rovatban!!!!!