ÉTTERMI JELENET

A  csendes, konszolidált étterembe fiatal pár érkezik, majd leülnek az
egyik asztalhoz.

- Szép itt ugye? - kérdi a férfi. - Nagyon elôkelô ez az étterem.
- Tényleg? - a nô ennyi értelmes választ tud erre kicsiholni.

Megjön a pincér.

- Jó estét uram! Jó estét hölgyem! - és a kezükbe adja az étlapokat. -
  Örülök, hogy ismét megtisztelt bennünket uram.

- Köszönöm. Válassz drágám! A rántott marha fantasztikus - hívja fel a
  nô figyelmét.

- Vagy  ajálhatom  a  fácánt  királynô  módra.  A  mártás a séf egyik
  leghíresebb alkotása - mondja a pincér.

- Jól  hangzik.  Válassz  nyugodtan,  nem  sietünk.  -  Föl se néz az
  olvasásból,  csak úgy hirtelen megjegyzi: Elnézést, kicsit piszkos a
  villám. Kicserélné?

- Hogy? - lepôdik meg a pincér.

- Semmiség. Csak egy kis kosz van a villámon. Hozna egy másikat?

- Ah, uram! Bocsánatot kérek - esdeklik.

- Semmi baj.

- De igenis bocsánatot kérek. Azonnal hívom a fôpincért.

- Nincs rá szükség.

- Biztos  vagyok  benne,  hogy  a fôpincér személyesen kíván elnézést
  kérni. Mindjárt hívom.

- Tényleg  jó  a  kiszolgálás  -  jegyzi  meg  a  csaj.  - Törôdnek a
  vendéggel.

Megérkezik a fôpincér. Mély alázattal szól:
- Elnézést  uram  és  hölgyem. - Kezébe veszi a villát és felkiált: Ez
  mocskos Gaston!! Tudja meg, ki mosta el és azonnal mondjon fel neki.
  Vagy  inkább a biztonság kedvéért rúgja ki azonnal az egész mosogató
  személyzetet.

- Nem akarok bajt csinálni - próbálja menteni a helyzetet a vendég.

- Ez  nem  baj.  Igaza volt, hogy szólt. Gaston, azonnal értesítse az
  igazgatót.

- Nem akartam problémát okozni!

- Nem  probléma,  csak  biztosítani  szeretném  étkezésük  zavartalan
  menetét.

- De csak egy piszkos villa volt!

- Tudom  és  mélységesen  sajnálom.  Tudom, jóvátehetetlen, hogy önök
  tôlünk  egy  piszkos,  büdös  (minden  jelzôt erôsen megnyom) villát
  kaptak.

- Nem volt büdös.

- Büdös  volt,  undorító  és  gusztustalan. Gyűlölöm.  Undok, férges,
  mocskos, aljas, ócska villa.

Szótlanul jön az igazgató.
- Jó  estét  uram...én  vagyok  az  igazgató  - mondja halkan. - Most
  hallottam. Leülhetek?

- Hogyne.

- Mély  alázattal,  ôszintén  elnézést  kérek  a  villáért  - kb. úgy
  viselkedik, mint akinek meghalt volna valakije.

- Egész pici volt a kosz. Alig láttam.

- Önök rendes, derék emberek, hogy ezt mondják, de én látom. Nekem ez
  egy hegy, egy hatalmas tál genny.

- Ön túloz.

- (A  szívét  veri  ököllel)  Itt érint meg. Nincs mentség. Több idôt
  kellett  volna itt töltenem, de nem voltam jól. Odabent zűrök vannak
  (mutat  a  konyha felé). A szakács fia megint a diliházban van. Mrs.
  Dalrymple-nek,  a  mosogatónônek  bénák  az ujjai. Aztán meg ott van
  Gilbert  háborús  sebe,  de ôk jó és kedves emberek. És már kezdtünk
  kilábalni  a  hullámvölgybôl,  már  láttuk  a fényt az alagút végén,
  amikor ez...föltűnt (már az asztalra borulva sír)

- Kér vizet? - kérdi riadtan a férfi.

- Mindennek vége.

Ekkor  jelenik meg az ajtóban a szakács. Marha nagy fickó, fején kukta
sapka, ingujja felgyűrve, kezében húsvágó bárd.

- Gazemberek! - üvölti. Gonosz, szívtelen gazemberek!

- Ha-ha-ha.  -  szerencsétlen  vendég  kínjában  már nem tudja miként
  reagáljon erre.

- Mit csináltak vele. Látástól vakulásig dolgozott, hogy ilyenné tegye
  ezt  a  helyet.  Erre  maguk a piti szôrszál-hasogatásukkal a földbe
  tapossák  ezt  a  derék, tiszteletreméltó urat, akinek a bokájáig se
  érnek  fel! Megôrülök! - kiállt fel és a fejéhez kap. - Megôrülök! -
  az  arca  görcsösen ráng, szemei fennakadnak és a bárdot az asztalba
  vágja.

Elôkerül Gilbert is, a fôpincér és csitítani kezdi a szakácsot:

- Nyugi Mungo! Jaj, a háborsú sebem! - ez is elkezd vonaglani.

Az  igazgató  is  feltápászkodik  ekkorra az asztal mellôl. A villát a
kezében tartja, révedten tekint rá, majd felkiált:

- Ez a vég! - magába szúrja és elterül a földön.

- Meghalt. - mondja a szakács. - Kinyírták!!! Bosszú!!!! - felkapja a
  húsvágó bárdot és ütésre emeli.

- Mungó, sose öljük meg a vendéget. - oktatja ki az idôközben magához
  tért fôpincér. - Jaj a sebem!

Ordítozva  fetrengenek  most  már  mindketten  az  asztalon. Gaston, a
pincér is berohan és rájuk ugrik.

                            ÉS MOST A POÉN:

- Még  jó  hogy  nem  szóltunk  a piszkos kés miatt. - nyugszik meg a
  férfi.